Előjáték ;)

A történet A Robinson Crusoe sztoriból merít ötletet, és gyakran még az eredeti mondatokat is használja bizonyos leíró részeknél. A műt csupán arra szánom, hogy rávilágítsak a tanárok által eltitkolt tényre: a kötelező olvasmányok tele vannak homoszexuális szereplőkkel...

Vártam. Már vagy négy órája nem jött hír felőle. Pedig mindig mondom neki, hogy ha elindul a Szigeten, és visszafelé jön, fogjon egy kanárit, vágja le a szárnyait és küldje el hozzám. Így mindig tudom, hogy mikor indul el haza, hiszen nem sok szárnyatlan kanári repdes a Szigeten mostanság…

Ám most sem jött semmi hír felőle. Szívemben tompa fájdalom lett úrrá: mi lesz, ha megint egyedül maradok? Nem bírnám ki… Túlságosan is megszerettem már Pénisz főztjét, kedves szavait, az átbeszélt éjszakákat, és azokat is amikor nem beszéltünk, csupán közelebbi ismeretséget kötöttünk.

Na de mindegy. Mert hiszen elment ő! Mi lesz most velem?! Ó, drága klasszicista ősapáink, kérlek, segítsetek ki szorult és kétségbeesett helyzetemből!

Ám ebben a pillanatban – mintha csak gondolataimba olvasott volna – megjelent Ő! Sudár alakja úgy tört elő a fák mögül, mint kacsázó grizzly-medve a málnabokor alól.

- Na végre! – bukott ki belőlem a szó.

- Pénisz hozni kaját – közölte bájosan.

- Jól, van, nagyon ügyes vagy – dicsértem meg rögvest.

Láttam a szemében az igyekezetet. Mindig ott van egy parányi szikra képében, mely olykor egészen óriásira duzzad, és betölti az egész tekintetét… na de ne menjünk bele ilyen mélyen. Öhm. Illetve majd később bebarangoljuk Pénisz zegét-zugát, de nem most.

- Pénisz lenni éhes – szólt lehetetlenül sármosan az én kis prünytyőkém.

- Rendben, akkor együnk valamit, szívem.

Elindultunk a barlangunk felé. A Szigeten összesen két állandóan berendezett és tisztán tartott lakóhelyünk volt; egy hatalmas barlangrendszer elején lévő szoba, valamint egy sátor az erdőben. Kellemesen hűvös van a fák lombjainak sötét árnyai alatt, amikor eljön a meleg évszak. (Ám, ha úgy vesszük, a Szigeten mindig meleg van…)

Miután csendes összhangban elköltöttük ebédünket a barlang közelében, Pénisszel beszélgetni kezdtünk a távoli jövőről:

- Akkor holnap kimegyünk halászni a fekete sziklákhoz? – kérdeztem.

- Igen, persze. Pénisz szeret halacskák!

- Igen, már nagyon fickándoznak a halak – tettem hozzá önkéntelenül.

Ő csak mosolygott némán és ette tovább a pirítóst. Néha kedvem lenne egész álló nap csak kedvesem egzotikus testében gyönyörködni, és kedves mozdulataiban, melyeket önkéntelenül végez és melyekkel teljesen elvarázsol engem.

A nap hátralévő részében csak szokásos napi teendőinket láttuk el: megetettük a csirkéinket, kivittük legelészni a juhokat és megfejtük a krokodilokat, végül lementünk halászni.

- Gyere Pénisz – szóltam kedvesemnek – Már ficánkolnak a halak…

A Nap szépen sütött, elég meleg volt ahhoz, hogy pár óra fizikai munka után rendesen kiizzadjunk. Így hát leültünk egy fa alá a parton, feltörtünk pár kókuszdiót és annak nedűjét iszogattuk.

- Én szeretni a nagy kék vizet – mondta Pénisz, a tengerre gondolva.

- Én is. Régen sokat hajóztam, aztán egymást kezdték el követni az események: hajóút, vihar, hajótörés, hajóút, vihar…

- Te bánni meg, hogy ide kerülni? És aztán megismerni Péniszt? – kérdezte. Felé fordultam és megsimogattam az arcát.

- Dehogyis. Az volt életem legszebb pillanata, mikor megláttalak Téged. Rögtön éreztem, hogy megmozdult bennem valami, amit még sosem éreztem előtte. Tudtam, hogy ki kell hogy szabadítsalak előző gazdádtól, a szadomazo Hugyusz Nagyfaszijtól.

Pénisz kacéran rám mosolygott, majd ivott egy kortyot a kókuszból. Néhány csepp azonban mellément, s ajka mellett végigfolyt az állán, s mellkasára csöppent. Nem bírtam tovább. Oda hajoltam fölé, s gyengéden megcsókoltam. Csak egy pillanatig habozott, majd ő is ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta csókom. Kezéből kiesett a kókuszdió, s a maradék lé is ráfolyt bronzos, tökéletes testére. Még közelebb húzódtam hozzá és lenyaltam hasáról és mellkasáról az édes cseppeket. Erre ő alig hallhatóan felnyögött, magához húzott és vadul megcsókolt. Mikor nagy sokára elengedett, pihegve megkérdezte csengő hangján:

- Te szeretni engem, Robinson-cica?

Ajkam az orcájához érintettem:

- Igen, nagyon szeretlek.

Ezután csak feküdtünk egymás mellett a puha homokban, örömmel és elégedettséggel a szívünkben, s bizakodva vártuk, hogy mit hoz a holnap.

folyt.köv.